Portugália: portugál kultúra, zene, nyelv, utazás

Archive for the ‘Színház’ Category

Az új évet munkával kezdte csoportunk: leporoltuk a nyárra elkészült színdarabunkat, a Gézagyereket (Háy János), és belevetettük magunkat a próbákba. Sajnos az eredeti felállás nem volt lehetséges, így ezúton is köszönjük Urfi Peti és Sérgio Gomes munkáját!

Az eredményt megtekinthetitek a Marczibányi Téri Művelődési Központban, február 16-17-én, 19 órai kezdettel.
Cím: Budapest, Marczibányi tér 5/a.
Belépő: 600HUF
Figyelem! Az előadás portugál nyelvű! :-)

Ajánló (szintén köszönet Urfi Petinek!) és szereposztás:

Vagy a kőfejtő, vagy a segély. Nincs más út a kis észak-magyarországi faluban. A férfiak mind ott dolgoznak, a kőfejtő adja meg a napok ritmusát. Igen, pillanatfelvétel a rendszerváltás utáni magyar valóságról, de ez csak a háttér.
Az előtérben Géza, az autista fiú, akit egy új biztonsági előírás kiszakít a biztonságos burokból, amelyben élt: dolgozni megy ő is, mint az apja, mint a többiek. Egyszerű kérdéseivel megkaparja azt a vastag felszínt, amit a megkeseredettség, a megszokás és az alkohol vont az a falusiak köré, mintha valami szeretetféle is keletkezne a sűrű bazmegezés közepette – kérdés, hogy ez mire elég.

A kényszeresen ismételgetett mondatok költészete úgy fordul tragédiába, hogy közben sokszor nehéz eldönteni, sírjunk vagy nevessünk.

Géza: BATA PÉTER
Rózsika néni, Géza anyja: VARSÁNYI KATA
Banda Lajos, munkás a kőfejtőben: SÉRGIO GOMES
Herda Pityu, munkás a kőfejtőben: BORBÁTH PÉTER
Laci, főnök a kőfejtőben: SZÉKELY SZABOLCS
Szomszéd férfi, munkanélküli: KIRÁLY SZABOLCS
Szomszéd nő: ASPIRÁN KATA
Marika, bolti eladó: CLARA RISO
Krekács Béla, kocsmai ember: URBÁN BÁLINT
Vízike, kocsmai nő: VÉGH ANNA
Karesz, buszsofőr: URBÁN BÁLINT

Ficha técnica
Szöveg: Háy János
Fordítás, adaptáció, kellékek és díszlet: REI RUDOLFO
Rendező: Clara Riso
Hang és fény: Nagy Dóra
Plakát és logo: Diogo Tavares – fanq design

Menino Géza - Gézagyerek webposzter

Kicsiny társulatunk, a Rei Rudolfo Teatro Ambulante, azaz a Király Rudolf Vándorszínház, nagy erőkkel próbál, és második születésnapján a Zöld Macska Diákpince színpadán Budapest városában, bemutatja a Bom Quijote (Bom Quixote) című darabot portugál nyelven!
Figyelem! A darab “Tasnádi István: Világjobbítók” című művének adaptációja, tehát a (csak) magyar nyelvű közönségnek is ismerős lehet!

      Pontos időpontok:

November 27.

      csütörtök, 19ó;

November 30.

      vasárnap, 17ó

 

    Szeretettel várunk mindenkit! :-)

Ajánló (Clara Riso és Urfi Péter tollából)

Sokáig hittük: a szélmalomharcnak befellegzett.

De úgy tűnik, ma újra van mitől félniük a nemes hölgyek bántalmazóinak, az örök eszményeket lábbal tipró gazoknak. Valahol Budapest legmélyén, Kriston Géza ex-könyvtáros a börtönből indul kalandos útra, urbánus szélmalmokat rohamoz; oldalán hűséges kísérője és cellatársa, Tököli, az érző szívű nepper, aki sorozatos és sajnálatos félreértések következtében állandó vendége a büntetés-végrehajtásnak. Dulcineia, azaz Mária, közalkalmazott, a mellékest reklámszerepléssel keresi meg.

A két jóbarát vándorlásai során megelevenedik a pesti utca: csavargó, rendőr, szemetes, kitartott prosti, kidobott férj, showman és fodrász világvége előtti kavalkádja…

Bom Quixote

Mielőtt folytatnám a beszámolót, hadd jegyezzem meg, hogy a csapat nagyban hálás mindenkinek, akik segítettek a munkában: anyukák, apukák, Marcos, Clara, Balázs, Bori, Bea, Nándi, Gábor és mindenki, aki egy kicsit is hozzánk járult!
Obrigadíssimo!
Na, és a darab. Dóra Taberneira lett, mert ugyebár csak két fiú volt a csapatban. Így néhol természetesen át kellett írni a szöveget, de körülbelül ennyi. Aztán Cunha/Bece szerepe volt a legkritikusabb – Petinek meg kellett tanulni elejétől, kábé egy-másfél hónap alatt, mert akkor esett ki az előző srác, és Peti addig Csipesz volt. Csipesszel poénok vesztek el, de átvett néhányat a felesége, aki Jucika néven futott. Papoila/Masni-t Varsányi Kata alakította, az új Cunhával nagyot alakítottak, jól működött a színpadon. S nekem volt a legkönnyebb, mert én végig Nabo voltam! Még Fehérvárcsurgóra eljött velünk június elején egy Nándi nevű srác, aki portugálos és színházi múlttal bír, s később is eljött próbára, nekem nagyon sokat segített. Cunha felesége egy az egyben kimaradt, csak néhány szóval utaltunk arra, hogy jött és elment. De valószínűleg előadjuk a közeljövőben a bővebb változatot, amibe vissza lehet rakni – ha találunk elég szereplőt…

Úgy kezdtük, hogy egy jelképes tükör előtt bemutattuk a legfőbb szereplőket: Taberneira, Nabo, Papoila és Jucika sorrendben. A Tabi felvette a kötényét, Nabo pedig feszitett néhányat az izomtrikójában, plusz alaposan megmutogatta a műtetkóját, amit az előadás előtt néhány perccel applikált a jobb muszklijára. Papoila igazgatott magán valamit és letörölte a tükröt, Jucika meg csámpázott néhányat félrészegen. Na, innentől kezdve meg is nyertük a közönséget, nagyon jól fogadtak minden poént.
Tényleg a legjobb az volt az egészben, hogy a legtöbb beszóláson nevettek, a blackoutokkor tapsoltak és nevettek, nem is tűnt fel belülről, hogy ilyen vicces. Persze lehet, hogy nem az, de a közönség meglátta benne ezt, és ez nekünk jó! Engem igazából spanolt a dolog, hogy néha hatásszünetet kell tartanom, hogy lehessen hallani a következő mondataimat :-)))

Másik nagyon nagy poén volt, ami Cunhának még az utolsó fő-technikai próbán jutott eszébe. Egyik jelenetben ülnek Papoilával a tóparton, és a tengerről meg a portugálokról terel neki, milyen a naplemente, a tenger, a saudades. Szereztünk két zenét, egy ilyen nyúédzses ezoterikus tengerhang, meg egy gitáros portugál dallam. S amikor Cunha a megfelelő részekhez ért, kicsettintett egyet a technikusnak, aki erre a jelre elindította az éppen odavágó zenét – ez szerintem őrült jól sikerült.
Főpróba a “tóparton”
Amikor nem voltam a színpadon, hátulról, avagy elölről azon mulattam elfojtott nevetéssel, ami a színpadon éppen zajlott. Zé ott állt a folyosón, mellettem, öröm volt nézni, ahogy nevet és mosolyog a dolgon! Nagyon nagy élmény!

Aztán aktualizáltunk is, elég sikeresen. Az első az én szövegemben volt, a másik a Cunháéban. A Peixoto darabból tanultunk egy tipikusan alentejo-i szót: bocanço, ami csókot/puszit jelent. Na, és nekem úgy kezdődött a szövegem, hogy:
Olá, minha lindinha, posso beijar-te a mão?
Ez helyett lett:
Olá, minha lindinha, posso dar-te um bocanço?
Nevetés, nevetés…
:-)
Ez kicsit lopás volt persze, de meg lehet magyarázni.. Ugyanis a darab elején, amikor Nabo nyomul, azzal próbálkozik, hogy tele hold volt. Erre Papoila kijavítja, hogy teli. Ezt Clara ötlete alapján alentejo kiejtéssel próbáltuk utánozni, ott ugyanis úgy mondják a cheia-t, hogy chêêa. Szóval ehhez pont illett a bocanço. Sajnos Peixoto pont ezt a részt lekéste, de visszahallotta, hogy mi történt!
A másik meg a Brecht darabból lett kölcsönözve. A darab arról szólt, hogy kicsoda is valójában az ember. Egy tengerészt vagy hajórakodót beöltöztetnek katonának; eredeti neve Gally Gay, katonaként pedig Jeriah Jip (a nevek helyesírásáért nem vállalok felelősséget). Cunha meg szintén a tó mellett, miután Nabo alaposan megráncigálta és leordibálta, hogy hagyja békén Papoilát, azzal hozakodik elő, hogy ha így veszélyes a kocsmába menni, majd beöltözik Télapónak, vagy Elvisnek, és ha már így alakult, berakta azt is, hogy Jeriah Jip. Eltartott néhány másodpercig, amig leesett a közönségnek, de megérte belerakni!
És még egy kép próba közben:
Papoila, Cunha és Satã

Erről jut eszembe: Sátán! Amikor öten maradtunk a lisszaboni előadásra, elgondolkodtunk, hogy mi legyen az egyébként mélységesen passzív és alkoholista Sátán alakjával. Itattuk volna a darab alatt, és néha közbeszólhatott volna – akár oda nem illően is – hogy “Como sempre”. Sajnáltuk volna kihagyni, ezért úgy döntöttünk, hogy kérünk a szervezőktől egy próbababát. Ez bizonytalan volt egy ideig, így beszéltünk Gáborral (Dóra volt tanítványa), aki épp Lisszabonban volt, hogy ugorjon be erre a megtisztelő szerepre. A szervezők azonban megleptek: sikerült felhajtaniuk egy próbababát, s ilyenformán már nem akartunk visszakozni. Elvesztettük így Gábort, de volt egy baba-Sátánunk. Egészen más dimenzióba került így a darab!

petic/nabo

Címkék: ,

Sziasztok!

Egy “gyors” beszámolót idemásolok a lisszaboni kis kirándulásunkról. Annának írtam eredetileg emailben..
Szereposztás (a megjelenés sorrendjében):
Taberneira: Nagy Dóra Judit
Nabo (Retek): Bata Péter
Papoila (Masni): Varsányi Kata
Jucika: Aspirán Kata
Cunha (Bece): Urfi Péter
Nagyon-nagy sikerünk volt, de olvassátok csak:

Annyira örültünk, annál is inkább, mert nagy meglepetés volt nekünk is a siker. Az előadás előtt csak egy-két elszórt megjegyzést kaptunk a próbák alapján, így fogalmunk sem volt, hogy ez most jó, vagy nem, vagy vicces, vagy érthetetlen. Ehhez képest szinte az első perctől kezdve, ahogy a színpadra léptünk, végig tapsolt és nevetett a közönség!
Szerencsénk is volt persze… Pénteken este mi voltunk az utolsók, ettől tartottunk, de végül talán ez is a kezünkre játszott. Aznap este a másik két darab nem feltétlenül volt szinház jellegű, az első majdnem inkább mjuzikel volt, a másik pedig egy regényből vett jelenet, szóval frissen hathatott egy színdarab. Egyébként csütörtökön is csak egy volt színdarab, mint olyan, a három előadásból.
Az egyik tanár az ELTE-ről, Rákóczi István, éppen Lisszabonban volt, s Clara írt neki. Aznap kapta meg az emilt, hogy szerepelünk, de gyors volt: írt Dórának sms-t, megjelent este, hozott még egy vendéget és egy üveg pezsgőt és bort… Meg külön gratulált a végén, csakúgy, mint az egyik főszervező színházi ember (Carlos Pimenta, többek között a Teatro Nacional Dona Maria II rendezője) :-)
Hú, legszívesebben elmesélném percről percre a darabot! Képzeld, szombaton éjjel még az utcán is leszólított valaki ötünket, ugyanis ismerte a cseheket, megnézte őket csütörtökön, aztán minket is pénteken. Azért ez már tényleg flash volt, épp csak autogramot nem kért.
Clara Brazíliában volt – még van is – egy konferencia miatt, így sajna nem láthatott minket élőben. De azóta már hallhatott igen kedvező visszajelzéseket, nagyon büszke lesz ránk. Megismerkedtünk a prágai, a krakkói, a salzburgi és a cáceres-i lektorokkal, így beindulhat vmi, Dóra már megelőlegezte, hogy folytathatnánk a munkát, a szervezkedést.
Fényképek – rengeteg van, persze rólunk városnézés közben a legtöbb, de a többi próba/előadás alatt is kattintgattam szorgalmasan. Nem biztos, hogy minden megmarad, mert a memóriakártyám vacakolni kezdett – lehet, hogy elveszett néhány éjszakai városkép, néhány arckép, és amit talán a legjobban sajnálnék, a Miradouro de Graça-ról… Volt ott egy aranyos idős pár, csak üldögéltek, komolyan, olyan lisszabonos volt, hogy majdnem elbőgtem magam.. Ha pedig tényleg elveszik erről a kép, akkor nem csak majdnem!

Minderről a Jornal de Letras-ban készül egy összefoglaló, valószínűleg képekkel együtt, ugyanis egy lány végig fényképezett és riportokat is csinált. A programról annyit, hogy többek között voltunk a Teatro Nacional Dona Maria II-ban, ahol egy Brecht darabot láttunk franciául portugál felirattal, és nem aratott nagy sikert. Meg José Luís Peixoto (ő volt itt tavaly a Feira do Livro-n) egy darabját is láttuk, ami az Alentejo-ról szólt: öt fiatal színész alentejo-i öregeket játszott, tájszólásostul, mindenestül. Annyira gyönyörűen emberi darab volt! Mindannyian többször is megnéztük volna. De így is nagyon bennfentes jellege volt a programnak, a kortárs portugál irodalom és színház legnagyobb nevei és helyei között forgolódtunk – még Zé Maria (José Maria Viera Mendes) is megjelent a darabunkon, utána abszolváltunk egy igen görbe estét a Bairro Alto-ban. Hja..
folyt.köv!
peti/nabo

Az igazság viszont, pontosabban: már hónapok óta kemény munka folyik. De ezúttal megérett a dolog a közlésre, szóval közhírré tétetik:
Mi vagyunk a Király Rudolf Vándorszínház – Rei Rudolfo Teatro Ambulante! Február környékén alakultunk, a Camões Intézet keretein belül tevékenykedünk, vezetőnk Clara Riso, Nevető Klára. Csilli-villi logónk is van, méghozzá mindjárt kettő:

estudo_reirodulfo_final.jpg rei_rudolfo_rural_021.jpg
Ezek valamelyikét hamarosan szívünkön is viseljük, ízléses kis pólóra pingálva – köszönet Diogo-nak Lisszabonban!

Annyit még rólunk, hogy portugálul játszunk, első előadásunk – stílusosan – a Portugál című Egressy Zoltán darab adaptációja lesz, méghozzá Lisszabonban! Komolyan gondoltuk ezt a vándorszínház jelzőt…

És mások is komolyan gondolták, mert rövid élettörténetünk ellenére máris meghívást nyertünk egy színjátszó-találkozóra, arra megyünk e júliusban. Igazi multi-kultiban lesz részünk, persze erős portugál színezettel: horvát, cseh, lengyel, német, spanyol és magyar színjátszócsoportok élnek, élünk együtt (conviver!) néhány napig, megnézzük egymás és más színházak darabjait, találkozunk színészekkel, rendezőkkel…

Tartalmas programunkról, tapasztalatainkról ugyanitt hallhattok, até já!
petic


2021. május
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31